Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sortűz és megtorlás

 

 Másolható, a forrás megjelölésével idézhető, sokszorosítható: B.L.

Sortűz és megtorlás

Böröndi Lajos tanulmánya a Dokumentumok 1956- Mosonmagyaróvár (Integratio, Bécs 2006) című kötetből

 

„Dudás István bűnös, emberiség ellen, több emberen elkövetett bűntettben”.

Ez a mondat 2001. június 19-én hangzott el Habony János bíró szájából, amikor felolvasta az úgynevezett mosonmagyaróvári sortűzperben született ítéletet.

 

1 A mondat sokkal nagyobb jelentőséggel bír annál a megnyugvással vegyes örömnél, hogy a mosonmagyaróvári sortűz első számú felelősének kiléte bebizonyítódott, s a katonai bíróság ítéletet hirdetett. Nagyobb, mert ugyan dr. Zétényi Zsolt, dr. Fekete Gyula és dr. Bogdán Emil már 1992-ben emberiség elleni bűntett miatt jelentette fel Dudást és társait, de elévülés miatt majd egy évtizeden át megtagadták a nyomozást.

1999 nyarán a Legfelsőbb Bíróság Felülvizsgálati Tanácsa kimondta, hogy a genfi konvenció vonatkozik az 1956. október 23-a és november 4-e közötti sortüzekre is, tehát elévülés miatt nem lehet visszautasítani a nyomozást. Jogi szempontból sem mellékes tehát, hogy október 23-a és november 4-e között a civil lakossággal szemben alkalmazott fegyveres erőszakot háborús bűntettként kell kezelni, s nem csak a szovjet megszállást követőket.

 

 

Mosonmagyaróvár ’56-ja

 

(Mosonmagyaróvár a Kisalföldön, a Mosoni - Duna és a Lajta partján, az M 1-es autópálya a Budapest-Hegyeshalom 1-es számú vasútvonal mentén található. Valamikor a Duna mentén, s a körülötte elterülő mocsárvilágban itt volt az egyetlen, keskeny átjáró. Így már a római időkben (időszámításunk szerint 50-400 táján) katonai települést, és az ahhoz tartozó polgárvárost találunk itt Ad Flexum néven. A honfoglalás után ispánság, később megyeszékhely, majd az Alföldről Bécsbe irányuló gabona- és állatszállítmányok útvonala volt. A pozsonyi országgyűlés közelsége emelte rangját, a világháborúkat követő határváltozásokat követően szerepe meggyengült.

A trianoni diktátum következtében Moson vármegye kétharmadát Ausztriához csatolták, a második világháborút lezáró diktátum Csehszlovákiához csatolta Oroszvárt (Ruąovce), Horvátjárfalut (Jarovce) és Dunacsunt (Cunovo). A város így amellett, hogy elvesztette vármegyeközponti szerepét, a vasfüggöny legördülte után központi fejlesztésekben sem részesült, megközelítése is nehézkessé vált.

Magyaróvár neve - Owar-ként - egy 1264-ből származó oklevélben szerepel először, Magyaróvárként a XVII. századtól emlegetik Németóvártól (Deutsch-Altenburg) való megkülönböztetésül. Moson neve az altaichi évkönyvben 1063-ban Miesiengenburch néven szerepel. Később ebből alakult ki Wieselburg. Magyar oklevelekben Mussun, amiből Moson származik, először 1137-ben fordul elő.

Itt már a honfoglalás előtt is erősség volt. A keresztes hadjáratok során (a XI-XII. sz. fordulóján) az országon átvonuló seregek gyülekező, táborozó helye. A keresztesek ugyanazt az útvonalat használták, mint hajdan a rómaiak, s majd a törökök is Bécs ellen vonulva. Szent István Mosont királyi várként megerősítette, ami - a halálát követő trónviszályok idején - nem egyszer adott menedéket Salamonnak. A tatárjárás alatt (1242-ben) a lakosság a mosoni várba menekült.

A földsáncos cölöpvárat 1271-ben Ottokár cseh király rombolta le, és már soha többé nem épült fel. Ettől kezdve nőtt meg Óvár szerepe. A tatárjárást követő idők nagy várépítkezései során a szintén sokat szenvedett óvári várat erősítik meg inkább. Az árumegállítás jogát, Budával közel azonos városi rangot, 1354-ben Nagy Lajos édesanyjától, Lokietek Erzsébet anyakirálynétól nyeri el. Ettől kezdve királynéi birtok, amit többször elzálogosítanak, majd a kamarilla kezelésébe kerül. 1522-től Habsburg birtok, 1763-tól pedig 1945-ig Habsburg magánbirtok. A város többször megerősített kiváltságlevele ellenére a pallosjogot és a vámbevételt magának követelő uradalommal gyakran perben állt. Csak az 1848-as jobbágyfelszabadítás következményeként válik szükségtelenné az ezüst Rechtmünze, ami a magyaróvári polgárok részére a vámmentességet igazolta.

A török Bécs ellen vonulva (1529, 1594, 1683. ) feldúlja, nem egyszer fel is égeti a várost és környékét. Közben többször készül erődítési terv, és folynak is a vármegerősítő munkálatok. Bocskai István 1605-ben sikertelenül ostromolja a várat. A Rákóczi-szabadságharc alatt több támadás éri, leverésével elveszíti katonai jelentőségét. 1809. június 2-án Napóleon katonái szállják meg a várost, s november 19-én távoznak innen. Győrbe tartva maga Napóleon is átutazott a városon, Mosonban lovat is cserélt.

A város a XIX. sz. elejére kinőtte korábbi területét, és az 1820-as években lebontották a terjeszkedés gátját jelentő városfalat, bár ennek vonalát gyakorlatilag a század végéig mégsem lépték át. A Bástya utca nevében ma is őrzi a fal emlékét, a Linhart utcában pedig feltárták az egyik középkori kapuját. 1818-ban, a már 1739 óta itt működő piarista gimnázium mellett gazdasági felsőbb tanintézet létesült.

Magyaróvár iskolaváros és megyeszékhely, Moson gazdag kereskedők mezőgazdasági nagyközsége. Gazdagságát a Bácskából és Bánátból vízi úton érkező és itt átmeneti raktározás után tengelyre kerülő gabona, a lábon Bécs fele hajtott marhakereskedelme jelentette. A vasút megépítésével (1852) monopolhelyzete és jelentősége erősen csökkent. Ipara mégis jelentős volt. Hagyományos malomipara mellett Kühne Ede (1839-1903) 1856-ban mezőgazdasági gépgyárat létesített.

A háborúra készülve itt épült fel a monarchia legnagyobb lőporgyára. Az iparosodással a város lakossága is megnőtt, majd a háború után a menekültekkel és áttelepítettekkel óriásira duzzadt. Míg a XIX. század végén Magyaróvár és Moson lakossága külön-külön alig érte el a négyezret, Magyaróvár 1918-ban 18 517 lelket számlált. A hadifoglyok és hadimunkások távozásával 1930-ban 8600 fős volt.

A Városközpont betontömbjei kötik össze Magyaróvárt és Mosont. Ez utóbbi, az 1939-es egyesülésig község, Győr felől zárja a várost.)

Mosonmagyaróvár legjelentősebb intézménye az agráregyetem volt, s mint mindenütt, itt is az egyetemistákat érintette meg legelőször 1956. október 23-át követően a szabadság szele.

(A vár valamikor Habsburg magánbirtok volt. Albert Kázmér - Mária Terézia legkedvesebb leányának, Mária Krisztinának a férje - Wittmann Antalt hívta meg birtokai jószágkormányzójául, akinek feladata volt egy gazdászképző felsőbb iskola létesítése, ami 1818. október 25-én kezdhette meg működését két éves, előbb latin, majd német, 1869-től magyar és német nyelvű oktatással.

Az intézmény 1849-50-ben és 1949-54 között szüneteltette működését. Az első esetben azért, mert a tanárok és a hallgatók is hadba vonultak. A második esetben pedig az agrár-felsőoktatás politikai okokból bekövetkezett összevonása miatt.)

 

A Szózat éneklése közben

 

 

1956-ban a város szélén, az ún Ipartelepen határőr laktanya található, ettől nem messze műszaki alakulat is székelt. Dudás István, aki 1952-ben tiszti iskolán, majd Moszkvában parancsnokképző iskolán folytatta tanulmányait volt a határőr laktanya parancsnoka a forradalom kitörésekor. 2

A magyaróvári gazdászokon a Gerő beszédet követően lett úrrá az izgalom. 3 A vár épületében már 24-én is voltak összejövetelek, s a fiatalok elhatározták, hogy október 25-én békés tüntetést szerveznek a forradalom mellett. Takács István, a Mosonmagyaróvári 1956-os egyesület elnöke 2001-ben így emlékszik: “ A tanárok ugyan le akartak erről beszélni bennünket, azonban mi kötöttük az ebet a karóhoz, s azt mondtuk, hogy ki fogunk vonulni. K. Pap József, a marxista tanszék akkor vezetője azt mondta, - ezt magam ugyan nem hallottam, hogy fiúk, ne menjetek ki, mert fegyverhasználat várható! Ennek ellenére végigvonultunk a Magyar utcán, és a Fő utcán jöttünk vissza, éltetve a forradalmat. “ 4

Október 26-a történései a személyes vallomások alapján közel pontosan felvázolhatók. A felvonuló akadémisták, iskolások először a November 7. téren (Szentháromság tér, később Deák tér) álltak meg, a Nepomuki szobornál. Itt Steinhart László akadémiai hallgató a Nepomuki Szent János szobor mellvédjére fölállva elszavalta a Nemzeti dalt. Némi pontatlansággal, amint azt Ebinger Endre gimnáziumi tanár 2006 májusában egy vele készített interjúban megjegyezte. 5

 

Majd Musits László másodéves hallgató felolvasta a 16 pontot. 6 Ezt követően a tömeg azt követelte, hogy a téren lévő pártházról és a tanácsházáról vegyék le a vörös csillagot. Ez meg is történt. Ezután a tömeg a Fő utcán elindult a Járásbíróság (ma Városi Bíróság) épülete felé. Itt akkoriban néhány cellában rabokat is őriztek, s ezeket kívánta kiszabadítani. Az épületnél - mint minden jelenlévő emlékező megjegyezte - egy kis incidensre is sor került, mert a kiszabadítandó rabok között találták azt a Mofém gyári rendészt is, aki a városban közgyűlöletnek örvendett, sokan köszönhették neki bűntetésüket. Őt némi dulakodás után visszazárták.

A Járásbíróság előtt a tömeg kettévált. Volt, aki azt állítja, hogy egy kerékpárjára fölállt férfi indítványozta, hogy a középiskolások menjenek Moson felé, a többiek pedig az Ipartelepre, a laktanyához. Ezt a tudatos “szétválasztást” azonban nem erősítették meg a tanúvallomások.

Takács István első évfolyamos gazdász hallgató a már említett Bécsi Napló beli interjúban így emlékezik az ezt következőkre: “ A (tömeg) nagyobbik része, köztük az akadémisták is, az Ipartelep felé vonult. Én is ezzel a résszel tartottam. Ezen a területen több gyár is található volt, s miután a gyárak nem mindegyike csatlakozott a tömeghez, így a Timföldgyár sem (állandó üzeme miatt), ezért tartottunk arra. Meg kell említeni, hogy akkor a Gyári út közepén, a mai óvoda helyén rendőrörs volt. A rendőrök kint álltak, sapkájukról már a vörös csillagot levették, és barátságosan integettek, mintegy jelezve, hogy ők a tömeggel, a forradalmat éltető tömeggel vannak.

Aztán kiértünk az Ipartelepre, annak is a szélére. Itt két gyár közös kapuja volt akkor, a Műselyemgyáré és a Timföldgyáré, ez utóbbit Bauxitgyárnak is ismerték akkor. Itt lezajlott ismét egy kis tüntetés, újból szavalat hangzott el. Kértük, hogy aki tud, csatlakozzék a felvonulókhoz. Ezt követően a tömeg megindult a laktanya felé.

Itt egy kis kitérőt kell tennem, mert többféle verzió élt arra vonatkozóan, hogy miért mentek az emberek a laktanyához. Én a tömeg azon részén álltam, ahol azt mondták, hogy menjünk a MOFÉM gyárhoz. A helyiek tudják, hogy a Timföldgyártól a MOFÉM gyárig az egyik megközelítő út a Határőr laktanya előtt, mellett vezet el. De tudom azt, és a többség így tudja, az volt a szándék, hogy a laktanyához megyünk, és a katonákat a forradalom mellé állítjuk, levetetjük az épületről a vörös csillagot. A tömeg két irányból közelítette meg a laktanyát. A mai Alkotmány útról az egyik része, s én is ide tartoztam, a GYÁÉV előtti út felől. A kettészakadt tömeg a laktanya előtti úton találkozott. Ez akkor is füves, ritkás fákkal benőtt terület volt, nagyjából úgy nézett ki, mint ma. Én arra lettem figyelmes, hogy a tömeg megáll. Mi is megálltunk, beszélgettünk, és nem tudtuk pontosan, mi is van elől. Én körülbelül 30 méterre álltam a laktanya délnyugati sarkától, viszonylag közel az akkor még a GYÁÉV épületének egy részében működő kis vegyesbolthoz. Észak felől egy katona, nem határőr egyenruhás, hanem honvéd egyenruhában lévő, de parolijától, rangjelzésétől, vörös csillagtól a sapkáján megfosztott katona jött oda hozzánk a fa mögül, és annyit mondott: fiúk, vigyázzatok, mert lőni fognak! Ez az ember vélhetően a laktanyától légvonalban nem messze lévő műszaki laktanyából való volt. Amikor ezt mondta, abban a pillanatban, miközben a tömeg különböző részein hol a Kossuth-nótát, hol a Himnuszt, hol a Szózatot énekelték, eldördült a sortűz. ... Én automatikusan a földre vetettem magam, holott katona nem voltam. Hadd mondjam el, hogy a gazdászok hat halottja közül három évfolyamtársam volt, s kettő leány. A lányok viszonylag többet tétováztak, mert úgy tudom, mindkét lánynak alhasi, meg comblövése volt. Ők később vetették le magukat, s az előttük lévők szabad utat nyitottak a sorozatnak, ami derékban kaszálta le őket. Nos, ahogy földre vetettem magam, miután ritkás fák között voltam, az tűnt fel elsőnek, hogy apró gallyak és levelek esnek le a fáról. Átfutott rajtam: ez riasztólövés. De abban a pillanatban már hallottam a halálhörgést és a jajkiáltásokat. Én innentől kezdve sokáig nem láttam, hisz az egyik gazdász társam hóna alá próbáltam a fejemet tuszkolni. Szegény Nagy Árpád később haslövést kapott, és meg is halt.

Vártam, mikor lesz vége. Az idő nagyon hosszúnak tűnt. Mint már a Dudás perből is tudom, hogy az egyik vádlott határőr szerint másfél percig tartott egy sorozat. Ennyi idő alatt megy ki a géppuskából, vagy a golyószóróból egy szalag. Tény az, hogy mikor az első sorozatnak vége lett felpillantottam, és olyan jelenetet láttam, amit háborús filmekben láthattunk csak addig. Derékmagasságban úszott a csípős lőporfüst, véres zászlókkal futottak visszafelé páran, de mindez talán néhány másodpercig tartott, vagy addig sem, mert jött a második sorozat. Ezek szerint az is durván másfélpercig tathatott, és közben kézigránátokat is dobtak a tömegbe, amit én úgy érzékeltem, hogy lebeg a nadrágom szára a légnyomástól. Amikor vége volt az öldöklésnek, aki tudott, rohant. Én nyilván sokkot kaphattam, mert barátommal, akivel nem sokkal korábban egy sorba voltunk, elfutottunk. Be kell vallanom, ezt azóta sem tudtam feldolgozni, és csak a sokkhatásnak tudhatom be, hogy én nem maradtam ott, mint gazdásztársaim közül sokan, akik a halottak és a sebesültek szállításában segédkeztek.” 7

 

 

Az, hogy egyáltalán volt-e sortűz parancs, máig nem derült ki. A parancs kiadására leginkább Gyenes és Tóth főhadnagyoknak volt lehetősége, akik a laktanya előtt, a géppuskák mellett tartózkodtak.

A Győri megyei Bíróság különtanácsa (az ún Gyepes-tanács) Győrben 1957. június 10-én a Földes perben hozott ítélet indoklásában így ír:

“Mosonmagyaróváron október 26-án reggel a Mezőgazdasági akadémia hallgatóinak és tanárainak kezdeményező részvételével ugyancsak tüntetés kezdődött. Az összesereglett tömeg a városi tanács elé vonult, ahol a tanácsházról leszedték a vörös csillagot, majd innen a pártház elé mentek s itt szintén eltávolították a vörös csillagot, sőt a falról a pártbizottság megjelölésére szolgáló táblát is eltávolították. Közben párt-ellenes, szovjet-ellenes kiabálások, megnyilatkozások hangzottak a tömegből. Ezt követően a tömeg a járásbíróság elé vonult, ahol a börtönből a rabokat szabadították ki s a feszített hangulatban valakit meg is vertek a börtönnél.

A tömeg természetesen időközben egyre sokasodott s egyre forróbbá vált a hangulat. Innen a tömeg egyik része a rendőrség leszerelése, másik része a határőrség leszerelésére indult. A mosonmagyaróvári rendőrség Éliás nevű rendőrőrnagynak a győri kapitány akkori vezetőjének utasítására letette a fegyvert, a váll-lapokat és a sapka-rózsákat letépte.

A tömeg másik része a laktanya felé vonult. A laktanya egyik oldalán csupán drót kerítéssel volt elhatárolva. A többi oldalon megfelelő erősségű kerítés, illetve kapu védte a laktanyát. A tömeg a drótkerítés felőli oldalon közelített a laktanya felé. A határőrség megyei parancsnoksága Győrben székelt, és állandó összeköttetést tartott a laktanya parancsnokságával. A tömeg közeledtére a laktanya parancsnoksága érintkezésbe lépett Győrrel, a határőrség kerületi parancsnokával, Fexi alezredessel. Tájékoztatást kértek, hogy mitévők legyenek a tömeggel szemben. Ugyan ebben az időben történt a győri államvédelmi laktanya leszerelése és feldúlása is, így Fexi {Fekszi}alezredes előtt a tömeg szándéka nem volt kétséges, és tudva azt, hogy a laktanya alatt 8 vagon lőszer és robbanóanyag van, továbbá a nyugati határ biztosítását szolgáló operatív anyag, olyan parancsot adott, hogy minden körülmények között meg kell akadályozni, hogy a laktanya a tömeg kezére jusson, és ha más mód nincs, az egész laktanyát fel kell robbantani, de az ottlevő anyag nem kerülhet illetéktelenek kezébe. A tömeg közeledtére ennek a parancsnak a birtokában a laktanya tisztjei közül elébe mentek a tömegnek, próbálták megmagyarázni, hogy ne közelítsenek a laktanyához.

Nemcsak a határőrlaktanya tisztjei, hanem a helyőrséghez tartozó műszaki alakulat tisztjei közül is megpróbálták visszatartani a tömeget, azonban eredményre a szép szó nem vezetett. A drótkerítéstől mintegy 15 méterre ért el a tömeg, amikor lövöldözés kezdődött.

A jelen perben azt megállapítani, hogy a lövöldözést ki kezdte, bizonyossággal nem lehetett. A laktanya védelmére rendelt katonaság sortüzet adott a tömegre, melynek következtében közel 100 halott és még több sebesült maradt a helyszínen. A tömeg ezután megriadva elmenekült.” 8

A megtorlás részeként (erről később) tekinthető Földes perben az események leírása a nézőpontől és a beállítástól eltekintve nem sokban különbözik a túlélők vallomásaiban elmondottakétól. Egy azonban feltűnik, a jegyzőkönyv közel száz halottat említ. Ez a korban közismert, tényként elfogadott szám “csökkent” aztán a Habony féle ítéletben több, mint 50-re, s ezt a meglehetősen megkérdőjelezhető számot említik hivatalosan azóta is.

 

 

A sortűz után

 

A visszaemlékezők két sortűzről beszélnek. A menekülő tömeg hátába kapta a másodikat. A sortüzet követő döbbenet és reakció jól felrajzolható a bírósági ítéletből, a visszaemlékezések mellett az egyetemi tisztogatások jegyzőkönyveiből, az egyetemi tanárok igazoló jelentéseiből, a kórházi dolgozók későbbi vallomásaiból.

“A helyszínen maradt halottak és sebesültek összeszedésében és kórházba szállításában a határőrlaktanya és a műszaki laktanya katonái a civil lakossággal együtt segítkezett. A sebesülteket és halottakat túlnyomó részben a mosonmagyaróvári kórházba szállították be.” - áll a Földes per ítéletének indoklásában.9 A kép azonban nem volt ilyen idillikus. A sortűzet követően a laktanyában vita tört ki a határőrök között. Dudás parancsnoksága alatt a tisztek egy része további védelemre akart berendezkedni, s felkészülni, hogy az esetleges újabb tüntetést “figyelmeztető” sortűzzel szétoszlassa. A tisztek másik része Dudás ellen fordult (állítólag a később lincselés áldozatává vált Stefkó főhadnagy is), s tiltakoztak újabb terve ellen. Látva a kialakult helyzetet Dudás a parancsnokságot átadta Vági főhadnagynak, s Oroszváron át Csehszlovákiába menekült.

A sebesülteket és a halottakat a helyi kórházba szállították. Giber Katalin, aki tanársegéd volt a Mezőgazdasági Akadémián, az 1956-os Intézetben őrzött vele készült interjúban így emlékszik: “valahonnan teherautót szereztek, és a teherautóra raktak fel bennünket, és vittek a kórházba. Ott teljes fejetlenség volt. Én is egy íróasztalon feküdtem három vagy négy órát.” 10

 

Dr. Székelyhidi László, aki a műszaki laktanyában volt orvos, így emlékezik 2006-ban: “... a műszaki laktanyából katonai mentőkocsival a tetthelyre hajtottunk, ahol leírhatatlan, iszonyú kép fogadott! A halottak égretekintő üveges szeme, a sebesületek riadt fájdalma, jajveszékelés, vér, a menekülők tömege, a mentésben résztvevők heroikus munkálkodása leírhatatlan! Kötözni kezdtünk, a halottak között kerestük az élve maradottakat, majd a kocsiba helyezett sérültekkel a kórházba hajtottunk. A kórház udvarán vérbe fagyott, sárral fedett halottak feküdtek. A kórház folyósóin, a sebészeti osztályon, a kötözőben, a műtőben rémületes volt a látvány. Férfi, lány, asszony és gyerek, vér, lőtt, hasított sebek, csonkolt végtagok, civilek, orvosok, egészségügyi dolgozók , ápolónők lázasan munkálkodtak. A kórház olyan volt, akár egy katonai frontkórház. ... A helyi és a győri mentők a szállítható sebesültek egy részével a győri kórházba hajtottak, hiszen ilyen mértékű sebesült-ellátásra nem volt kórházunk felkészülve.” 11.

Az 1959. január 6-i keltezéssel jegyzett Feltérképezés az ezutáni eseményeket így rögzíti: “A határőrlaktanyánál történt sortüz után a legszélsőségesebb uszítás alakult ki a határőrök és az államvédelmisták ellen. Még ezen a napon a délutáni órákban Győrből Földes Gábor és Tihanyi Árpád ellenforradalmárok vezetésével egy fegyveres huligán csoport érkezett Mosonmagyaróvárra gépkocsikon, akik megérkezésük után maguk köré gyüjtötték a város huligán ellenforradalmi elemét, akikkel kimentek a mosonmagyaróvári áv.határőrséghez. Betörtek a laktanyába, ahol magukhoz ragadták a fegyvereket, ott fosztogatni kezdtek, több határőrt meglincseltek. A lincselés közben Gyenes György hőr.fhdgy.-ot agyonütötték, mellét zászlóruddal keresztül szurták. Sulyosan bántalmazták a helyszínen Stefkó József hőr.fhdgy.-ot akit sulyos sérülésekkel szállítottak a kórházba. Az ellenforradalmi csoport Vági József és Máté fhdgy. elvtársakat fegyveresen a laktanyából a Móvári tanácsra hurcolták, ahol fenyegették és vallatták őket, hosszabb fenyegetés és molesztálás után Vági elvtárs kiugrott a tanácsház második emeletéről és a tanács előtt ordítozó huligán tömeg lincselni kezdte, majd barbár módon meggyilkolta. A fenti események bekövetkezéséhez nagyban hozzájárult Ambrus József Móvári müszaki zszlj. parancsnokának áruló magatartása, aki már 1956. okt. 26-án alakultával át állt az ellenforradalom oldalára, s azokat támogatta.”

Bő két év szűrőjén át huligánok garázdálkodásává silányodott a népharag. A győri forradalmárok mosonmagyaróvári megjelenése a forradalom leverését követően azonban alkalmasnak bizonyult egyféle összeesküvéselmélet, koncepció kidolgozására.

A sortűz híre hamar eljutott Győrbe, s Szigethy Attila, az Ideiglenes Nemzeti Tanács nevében Földes Gábort küldi Mosonmagyaróvárra a további vérontás megakadályozására. Őt követi ugyanilyen megbízatással Tihanyi Árpád is. Földes a városba érkezvén a tanácsházára siet, innét hívják föl Vági Józsefet, a határőrlaktanya sebtében megbízott parancsnokát, hogy fogadják őt. Vági főhadnagy hozzájárult, hogy a kialakult helyzetet Földessel megvitassa.

Földes egy Pjobeda gépkocsival érkezett a laktanya elé, s egymaga akart oda bemenni. De, mint egy nappal korábban Győrött, a tömeg Földes nyomában behatolt az épületbe.

Olaj volt a tűzre, hogy az emberek megtalálták annak a 15 éves Kardos Miklósnak a holttestét a szénakazalban, akit a határőrök rejtettek oda. Ezután kezdődött meg a lincselés. A sortűz idején a géppuskáknál tartozkodó Gyenes főhadnagyot agyonverik, Stefkó Józsefet és Vági főhadnagyot félig agyonvert állapotban viszik a tanácsházára.

A Földes per elsőfokú ítéletében a továbbiakról ez olvasható:

“Tihanyi Árpád a megérkezése után elválik az általa vezetett fegyveresektől s a tanácsházára ment, ott közli, hogy a győri nemzeti tanács megbízásából jött rendet csinálni Mosonmagyaróvárott. Tihanyi ugyanazzal a szándékkal és feladattal érkezett meg, mint Földes Gábor a határőr laktanya lefegyverzésére. Ekkor hozták meg Vági József főhadnagyot is, akit Tihanyi többek jelenlétében kihallgatott.

Vági József ekkor már több sebből vérzett, elgyötörten, összeverten került a tanácsházára. Tihanyi kérdéseket tett fel, hogy a laktanyából kik lövettek, kik lőttek és vallatja az egyébként is elgyötört embert. Majd felszólítja Vági Józsefet, hogy telefonáljon ki a határőrségre is, hogy a katonák ott is tegyék le a fegyvert.

Vági József kényszer helyzetében Rajkára ki is telefonált. A tömeg ekkor már a városháza előtt felszólított hangulatban a gyilkosok kiadását követeli.

Gulyás Lajos 12református lelkész a győri fegyveresek megérkezésével egy időben a levéli tanácsházára sietett, s itt felszólította a tanácselnököt, hogy Levél népével induljanak Mosonmagyaróvárra. Majd hasonló felhívást intézett a Levél községi pártitkárhoz is. Miután az közölte vele, hogy sem ő sem a lakosságot nem hajlandó Mosonmagyaróvárra vinni gyávának nevezi és megfenyegeti, hogy ennek még következményei lesznek.

Majd most már motorbiciklivel visszament Mosonmagyaróvárra, ki a határőr laktanyához, ahol már folyt a lincselés. Oda férkőzött Máté Lajos Gh-s főhadnagy körül alakult gyűrűhöz és közreműködött abban, hogy Máté Lajost az egyik győri teherautóba betuszkolják. Majd ő maga is a teherautóval együtt a városi tanácsházára szállítja Máté Lajos tisztet. Közben a keze a határőrtiszt vérétől véres lett. Máté Lajos tisztet is a városházára vitték fel, nem sokkal később, mint Vági Józsefet. Gulyás Lajos, amikor bevitte Máté Lajost, ott átadva azzal, hogy hoztam egy ÁVH-st ítélkezzenek felette.

Fönt a tanács helyiségeiben ekkor már jelentős számú ember tartózkodott, nagy volt a zűrzavar, különböző követelések hangzottak el, teljes volt a fejetlenség.

Nem sokkal ezt megelőzően Tihanyi Árpád megérkezése után utasítást adott az u.n. nemzeti tanács ujjáalakulására. Tudni illik az a nemzeti tanács, melyet a győriek odaérkezése előtt alakítottak Tihanyiéknak nem volt megfelelő, mert abban még kommunisták is és a tanács volt vezetői is résztvettek. Ismét összeállítottak egy listát, amelyet kivitték az erkélyre s a tömeg előtt is felolvasták s a kommunistákat kiszórták a tanácsból.

Tihanyi Árpád kiment a határőr-laktanyához is meggyőződni róla, hogy a lefegyverzést milyen mértékben hajtották végre. Kint találkozott Földes Gáborral is, majd visszatérve a tanácshoz az erkélyről az ottlévő tömegnek beszédet mondott. Beszédében nacionalista soviniszta uszító megjegyzések voltak. Beszélt arról, hogy Győrben a győri lakosság a szovjet tankok ellen kivonult az utcára, beszélt a Rákosi rendszer bűneiről. Általában a pártot, a Szovjetúniót becsmérelte s közölte a tömeggel, hogy a lövöldözésben felelős határőr tiszteket másnap felelősségre fogják vonni.

A beszéd egyes részletei nem ismeretesek a bíróság előtt, az azonban tényként megállapítható, hogy a beszéd arra volt alkalmas, hogy az egyébként is ingerült tömeget tovább ingerelje, a szenvedélyeket felkorbácsolja.

Tihanyin kívül mások is beszéltek a tömeghez, többek között Gulyás Lajos is, általában a Tihanyiéval azonos hangnemben. Tihanyi, Gulyás ott tartózkodása alatt a határőr kerület győri parancsnoka Fekszi alezredes is tudomást szerzett arról, hogy a laktanyát lefegyverezték, tiszteket elhurcolták, illetve súlyosan bántalmazták. Ezért a győri határőr tisztek közül néhány önként jelentkezővel Mosonmagyaróvárra ment, hogy megmentse veszélyben lévő tisztjeit.

A tanácsházához mentek, ahová feljutni csak a tömegen keresztül tudtak. Az akkor már felfokozott hisztériás tömeghangulatban csak nehezen tudtak bejutni a tanácsházára. Közben a tömeg őket is bántalmazta, köpködte. Felérve a tanácsházára Vági Józsefet és Máté Lajost már ott találták. Megpróbáltak tájékozódni, hogy hogyan tudnák elvinni onnan a tiszteket, ez azonban az ottani hangulatban már lehetetlen volt. ...

Ekkor már, olyan veszedelmes volt a hangulat, hogy Fekszi alezredes is és a vele érkezett tisztek is életük megmentése érdekében jónak látták, ha a tanács hátsó kapuján távoznak.

Földes Gábor szereplése azon túl, hogy a határőrséget leszerelte és a laktanya parancsnokának helyettesét a tanácsházára küldötte nem ismeretes. Az azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a győri fegyveresek tevékenységéről s így a lincselésről is tudomással bírt. Az esti órákban azon a gépkocsin, amelyen érkezett Mosonmagyaróvárra vissza is tért Győrbe két határőr tiszttel, akiket kérésükre Győrbe behozott.” 13

Másnap már a kora reggeli órákban tömeg gyűlt össze a tanácsház előtt. A két határőrtisztet a második emelet egyik szobájában tartották fogva. Hallhatták a tömeg morajlását, gondolták, hogy őket követelik. Állítólag Vági József az egyik őt őrző katonának könyörgött, hogy lője agyon. Miután az ezt megtagadta, a folyosón keresztül futva az egyik udvarra néző ablakon kivetette magát. A tömeg a leugrott határőrtisztet kivonszolta a tanácsháza elé, s meglincselte.

Máté Lajos ennek köszönhette életét, mert miután a másik határőr kiadását kérték, valaki az erkélyről azt mondta, hogy a másik tiszt a kórházban van. A tömeg erre megindult a kórház felé.

A kórházból hordágyon hozták ki a súlyosan sebesült Stefkó Józsefet. A kórház közelében lévő evangélikus templomig vitték, egy fánál letették s megkezdődött a lincselés. Előbb a lábára kötöttek kötelet, s lábánál fogva húzták föl a fára, közben testét, fejét rugdalták, ütötték, amíg a fáról le nem szakadt. Ezután ismét kötelet vettek elő, a nyakára kötötték és felhúzták a fára.

Az akasztásnál egy külföldi újságíró (Rolf Gillhausen - Stern) különböző képeket készített. Ezen képek alapján, amelyek megjelentek a nyugati sajtóban fogták el később azokat, akik felismerhetőek voltak.

A sortűz halottait október 28-án temették el, ezen ugyancsak több külföldi újságíró vett részt, s készített fényképfelvételeket.

 

 

Megalakul a Városi Nemzeti Tanács

 

Október 26-án délután megalakul a városban a nemzeti tanács Tihanyi Árpád és Földes Gábor jelenlétében. Az alakuló ülésen Varga Ernő akadémiai igazgató és Sipos Imre IV. éves egyetemi hallgató mondott beszédet. Elnöknek Sipos József MOFÉM gyári lakatost, megyei összekötőnek dr. Pallós Lajost és Bögi Gyulát választották meg. A nemzeti tanács megbízást adott Ambrus József volt helyőrségparancsnoknak a katonatanács megalakítására.

Az alakuló ülésen elfogadott határozat szerint felül kell vizsgálni a rendőrséget, onnét el kell távolítani a kommunistákat. Rendőrségi tanácsadónak Dercsényi Károly volt detektívet bízták meg. Megbízást adtak dr. Holló Lajos gimnáziumi tanárnak, Rajki Dezsőnek és Haraszti Emilnek, hogy szervezzék meg a határvédelmet. A határozat elfogadása után ún 5-ös bizottságot alakítottak. Ennek tagjai a Feltérképezés14 szerint Bögi Gyula, Ebinger Endre, Sipos Imre, dr. Pallós Lajos és Steiner Ferenc.

Október 26-tól 30-ig az 5-ös bizottság vitte az ügyeket, a nemzeti tanács legközelebb csak október 30-án ülésezett, ahol arról döntöttek, hogy ki legyen a nyugatről bejövő szállítmányok ellenőre, illetve kísérője.

Október 31-én a küldöttek összeültek, hogy megalakítsák a végleges nemzeti tanácsot. A gyűlést dr. Varga Ernő akadémiai igazgató vezette. Dr. Sipos Józsefet az elnöki tisztségből leváltották, helyette elnöknek Lugosi Gézát választották15. A tanács tagjait 37 főre egészítették ki.

A nemzeti tanács november 5-ig több ülést nem tartott.

1956. november 4-én hajnalban a szovjet csapatok elfoglalták a várost, lefegyverezték az ún Akadémiai zászlóaljat és a fegyveres nemzetőrséget.

 

 

 

 

 

 

 

A megtorlás

 

1956. október 23-a és november 4-e között a megyében három esetben történt fegyveres konfliktus, amit később fel lehetett használni a koncepciógyanús perekben. A győri börtönnél október 25-én, a győri Főosztály épületénél október 26-án, a mosonmagyaróvári határőr laktanyánál október 26-án, 27-én a mosonmagyaróvári evangélikus templomnál, amikor Stefkót meglincselte a tömeg.

Talán december 11-ét lehet a megtorlások kezdeti dátumának megjelölni, amikor egy belügyminiszteri jelentés összefoglalta, hogy milyen terrorcselekmények és gyilkosságok történtek Magyarországon 1956. október 23-a és december 11-e között.16

November 24-én hangzott el az a hirhedt felszólalás, a Gheorghiu-Dej-féle javaslat, amelyet azóta már sokszor idéztek, de talán érdmes felemlíteni most is, a formálódó megtorlás megértéskor. A román “testvérpárt” vezetője ezt mondta: “ Meg kell mondanom - ha mi az Önök helyében lennénk - azt a körülményt, hogy a reakció fegyverrel meg merte támadni a népi demokratikus rendszert, ezt mint legjobban alkalmas pillanatot felhasználnák arra, hogy sajnálat nélkül szétzúzzuk a reakciót, és ne tárgyaljunk arról, hogy demokrácia vagy nem demokrácia. Úgy kell szétverni őket, hogy többet ne merjenek felkelni a dolgozó nép vívmányai ellen. “

Valójában a december 6-i kormányülésen született meg az a határozat, amely az “ellenforradalmi” tevékenységben résztvevők felelősségrevonásának meggyorsításáról szól.

A mosonmagyaróvári sortűzhöz kapcsolódó vizsgálódás - no nem a sortűz elrendelői ellen, hanem a három meggyilkolt határőrtiszt felőlőseinek felkutatására irányulóan - december 27-én kezdődött el. Ekkor tartóztatták le Tihanyi Árpádot és Cziffrik Lajost. S karácsony másnapján vitték el Balogh Józsefet is Mosonmagyaróvárról, akiről azt feltételezték, hogy ő is szerepel azon a fotón, ami a lincselést ábrázolja. Később kiderült, hogy ő csupán “tévedés” áldozata, s e tévedése okán Tihanyi cellatársa volt néhány hétig. 17

Szinte meglepő, hogy Földes Gábort tartóztatják le utoljára az elhíresült, róla elnevezett per vádlottjai közül. Ennek talán az lehetett az oka, hogy a fő vádlott Szigethy Attila lett volna, ezt a monstre bűntetőügyet azonban Szigethy öngyilkossága meghiúsította.

Igaz, úgy hírlett, Szigethyvel 1956 novemberében Kádáréknak még terveik voltak, fölmerült a neve a földművelésügyi tárca élére is. A megtorlás lassan formálódó koncepciója végül abba az irányba fordult, hogy a mosonmagyaróvári sortűz ügyét össze kell kapcsolni a Győri Nemzeti Tanácséval, ezért is tartoztatták le olyan “későnSzigethyt és Földest május elején. Egyre inkább az a koncepció látszott formálódni, hogy a mosonmagyaróvári laktanya azért esett el, mert az ún győri ellenforradalmárok közbeléptek. Minden valószínűség szerint egy Nemzeti Tanács elleni per is lett volna, s ezt M. Kiss szerint a fellebezési szakaszban össze lehetett volna vonni a Földes-perrel. Ugyancsak ő állítja, hogy a Földes per a Nagy Imre per modellezése volt. S ha elolvassük a Földes per ítéletének indoklását, abban hangsúlyosan szerepel a Nagy Imre szellemiségével való azonosulás. > A győri „Petőfi kört” október 23-án délelőtt alakították meg. Annyira biztosak voltak a dolgukban, hogy a választási formaságokat is mellőzték és a vezetőséget maguk között osztották szét. Ekkor lett Földes a „Petőfi kör” vezetőségének elnöke.

2., A személyi kapcsolatokra is lehet következtetni, ha ebben az irányban nem is folytatott le bizonyítást a bíróság. Kéri József a győri ellenforradalom egyik vezetője Nagy Imre titkára volt 1953-ban miniszterelnöksége alatt és Nagy Imre leváltása után Kéri lett a győri megyei ügyész. Nagy Imre és közötte a kapcsolat mindvégig megvolt. Kéri Szigethy Attilával részt vesz az előkészítésben. Kéri szervezte meg a Petőfi kört, részt vesznek a „Dunántúli Nemzeti Tanácsban”, majd november 4-e után is vezérei a kormányellenes akcióknak. Földes Gábor persze mindenben segít nekik. A vezérek itt is, mint Nagy Imre - Losoncy-csoportja, magukat kommunistának, vagy legalább is szocialistáknak valló elemekből állt és napról-napra egyre több kispolgári, sőt fasiszta elem vette körül őket. A jobbratolódás rohamosabb volt, mint Pesten.

Szigethyék még a Földes Gábor féle (látszat) kommunistákat is kiszórták maguk közül, hogy a „tömeg” (fasiszta csőcselék) bizalmát el ne veszítsék. Ugyanakkorra, amikor a kommunisták minden pozícióból kiszorultak, a nyugati ügynökök, újságírók szabad bejárást kaptak a „Dunántúli Nemzeti Tanácshoz” és „segítették” a „forradalmat” győzelemre vinni.

3., A per anyagából ez tűnik ki, hogy a tüntetések szervezése időzítve volt szinte megye-szerte a Nagy Imre pozíciónak megszilárdulása idejére. Győrben is és Mosonmagyaróváron is 25-én délután kezdenek mozgolódni, amikor már világos, hogy budapesti tömegeket sikerült megtéveszteni és az ellenforradalom eszközévé tenni.

4., A mosonmagyaróvári laktanya lefegyverzése döntő tényező volt a nyugati beavatkozás lehetőségeinek szélesítése terén. Október 26-án történt a lefegyverzés és már 27-én a lincselésnél nyugati újságírók segítenek és 1-2 nap alatt elözönlötték Győr megyét. Adat van a perben arra is, hogy a határőr-laktanyában gyűltek össze a deklasszáltak, volt tőkések, földbirtokosok és ott készültek a „szabad, független Magyarország építésére”.

Ezek a körülmények is a per anyagával szoros összefüggésben világosan mutatják nemcsak az ellenforradalom módszereit, a benne szereplők karakterét, hanem a célját is.< 18

 

 

Nyilvánvaló, hogy Földes Gábor elítélésébe a Nagy Imrével vállalt politikai közösség vállalása is belejátszott.

1957. június 10-én született meg az elsőfokú ítélet, s december 23-án a másodfokú jogerős. A perben halálra ítélték Földes Gábor színészt, Tihanyi Árpád tanárt, Gulyás Lajos református lelkészt, Weintráger László segédmunkást, Cziffrik Lajos tehenészt és Zsigmond Imre földművest. Kiss Antal fűtő elsőfokon életfogytiglant kapott, másodfokon ezt halálra súlyosbították. Az ítéleteket 1957. december 31-én és 1958. január 15-én Sopronkőhidán hajtották végre.

Nincs mód az ítélet anyagának teljes közlésésre19, az azonban a jegyzőkönyv elolvasása után egyértelmű, szó sincs a sortűz kivizsgálásáról, a több, mint száz halottat követelő mészárlás körülményeinek feltárásáról, mindösszesen a győri “közreműködés” túlhangsúlyozása kerül előtérbe, s a három meggyilkolt határőrtiszt tetteseinek felkutatására fókuszál a “bűntetőügy”.

Az elsőrendű vádlott Földes Gábor ítélete így szól: Földes Gábor I.r. vádlott - aki 1923. május 31-én született Budapesten, győri - Sztálin u 35 - lakos, magyar állampolgár, nős Ungvári Irmával feleségétől különváltan él, 1 gyermek (5 éves) atyja és eltartója színész főrendező a győri Kisfaludy Színháznál foglalkozású, havi 3000 Ft. fizetéssel, korábbi foglalkozása-rendező színész, érettségi és színművészeti főiskolai végzettségű, katona volt, alhadnagyi rendfokozattal, vagyontalan, szülei Földes László és Fürst Erzsébet, büntetlen előéletű - 1957. május 3-tól előzetes letartóztatásban van bűnös a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettében valamint 3 rendbeli gyilkosságra való felbujtás büntettében és ezért őt a bíróság összbüntetésül halálra és teljes vagyonelékobzásra ítéli.”

A Földes per vizsgálata kapcsán felmerül az is, hogy az operatív anyagok szétszóródása, a korábbi államvédelmi munka eredményeinek megsemmisülése a BM számára jelentős veszteség, s hogy Földes és társai akaratlanul is megsértették a párt és a BM legfontosabb érdekeit. 20

 

1959. jauár 6-i keltezésű az a fennmaradt dokumentum, ami a megtorlásnak a kifinomultabb módszeréhez, az “utánanyúlásnak” a család megbélyegzésének alapjául szolgált. A Feltérképezés 21 címet viselő anyag, amelyet a B.M. Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Politikai Nyomozó Alosztálya készíttetett az alábbi tárgyat jelöli meg: “A mosonmagyaróvári járás területén 1956-ban alakult ellenforradalmi bizottságok és jobb. old. pártokról”. Valójában egy adattár a 144 oldalas dokumentum, amely egy rövid bevezető szöveg után a feltérképezett személyek biográfiáján kívül annak 1956-os tevékenységét is leírja. A megbízhatatlanok listája ebből készült. Garamvölgyi György, aki az Állambiztonsági Szolgálat tisztjeként szolgált 1988-ig, e listáról így nyilatkozik: “ A személyi anyagukban szerepelt ez a tény (az, hogy 1956-ban valamilyen módón részt vettek az eseményekben). Elég volt az is, ha csak kint volt a téren. Gondolhatod, hogy utána, ha előléptetésről volt szó, vagy kitüntetésről, vagy netán útlevélkérelemről, ez mit jelentett.” 22

M. Kiss Sándor a már említett Vígilia beli írásában 23 az alábbiakat írja: > A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Politikai Nyomozó Alosztálya “nem dolgozott hiába”. 1958. február 5-én a sortűz során elhunyt R.Z. hozzátartozói nyugdíjat kértek. “R.Z. politikai magatartásáról közöljük, hogy 1956. októberében részt vett az ellenforradalmárok által rendezett felvonuláson, s ott az élen haladva a határőrségtől fegyvert követelet, amiért életével fizetett. Politikai és erkölcsi magatartása miatt a Városi Pártbizottság nyugdíj megállapítását nem javasolja.” Sz. A. doktori értekezés elkészítésére jelentkezett, a mosonmagyaróvári városi titkár ennek elfogadását nem javasolta. “Jelenlegi munkájáról nagyon keveset tudunk. Tudomásunk szerint azt igyekszik jól elvégezni, de korábbi cselekedetei után ez érthető. T.I. elvtárs viszont vezető beosztásban elfelejtette közölni az illetékesekkel, hogy 1936-ban a horogkeresztes párt tagja volt. T. elvtárs ugyan szigorú megrovásban részesült, de maradhatott a párt tagja, állását és vadászfegyverrét is megtarthatta, sőt munkásőr is maradhatott, mert “az 1956-os ellenforradalomi események alatt gerincsesen helytáll.” ... A sortüzek túlélőit nemcsak Mosonmagyaróvárott jegyezték meg maguknak a belügyi szervek. Mindenki feltérképeztetett!<

 

 

 

A némaság évtizedei

 

 

“A pereket - így a jelen ügy másodfokú eljárását is - teljes homály fedte.” - írta a Beszélő 1987/1. számában a jegyzetíró, a Földes per elsőfokú ítéletének szöveghű közlése elé.

1989-ig ez a közlemény az első, amelyik a magyaróvári sortűzzel foglalkozik. Mély csönd borul a városra, s a hallgatás falát még családon belül sem igazán törik meg. A belső cenzúra hatása máig ható. A Beszélő közlése pedig csupán olyan szűk kört ért el, amely nyilvánosságnak is alig nevezhető. Valójában a fővárosi értelmiség egy szeletét, s az irodalom munkásainak csekély részét. Így hatása Mosonmagyaróváron nem tapintható. 24

 

 

 

Elvesztegetett évtized - Igazságtétel?

 

Horváth J. Ferenc a Határőr újság 1989. május 22-i számában ír a mosonmagyaróvári sortűzről, s cikkében az 1957-es bírósági ítéletre alapozva valójában törvényesnek minősíti a tettet. Ez a cikk bizonyult annak a kavicsnak, amely a tóba hajítva hullámokat ver. Az MDF helyi szervezete nyílt levelet fogalmazott meg, amelyet a Vasárnapi Újságban olvastak fel. A nyílt levélben az MDF mosonmagyaróvári szervezete vitára hívja június 8-ára 1956. október 26-ról a Vasárnapi Újság szerkesztőjét, Horváth J Ferencet, az MSZMP városi első titkárát, a Hazafias Népfront városi első titkárát, Kurcz Bélát, a Magyar nemzet rovatvezetőjét, dr. Borus József kandidátust, történészt, az események még élő szemtanúit, az MDF kiskunhalasi képviselőjét.25

A fórumon felszakadtak a sebek. Szemtanúk vallottak, s Demeter Zoltán, aki az öccsét veszítette el, kérte a jelen lévő ügyvédeket, hogy járjanak el Dudás ellen.26 Az első hivatalos feljelentés 1992-ben történt meg, háborús bűntett miatt dr. Zétényi Zsolt, dr. Fekete Gyula és dr. Bogdán Emil, valamint néhány mosonmagyaróvári sértett, Demeter Zoltán, Galambos Józefné, Schwendtner Ferenc, Luttenberger Mihály és Luttenberger László, valamint Németh Boldizsár tett feljelentést.

Jellemző, hogy az MDF helyi szervezetét azzal vádolták meg a kilencvenes évek elején, hogy kisajátítja, s saját céljaira használja fel 1956-ot, ezért 31 fővel megalakult a Mosonmagyaróvári ‘56-os Egyesület, hogy a párttól függetlenül képviselje az ügyet. Az egyesület tagjai főként túlélőkből, sebesültekből, pártoktól független magánszemélyekből verbúválódtak.

A nyomozást a győri katonai ügyészség megtagadta. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem háborús bűnről van szó, a cselekmény 15 év alatt elévült. A fellebbezést is elutasították, az eljárást megszűntették: “a bűnösség nem állapítható meg, s ez az eljárás folytatásától sem várható.”

Az említett fórumon merült fel az is, hogy emlékművet kell állítani az áldozatok tiszteletére. Az első ezer forint adományt Schwendtner Ferenc sérült ajánlotta fel, s a sortűz 35. évfordulóján a laktanyával szemben lévő téren felavatták Rieger Tibor alkotását, a Golgotát. Mosonmagyaróvár önkormányzata első rendeletével gyásznappá nyílvánította október 26-át.

1991. október 26-án Göncz Árpád köztársasági elnök avatta fel az emlékművet. Azóta itt tartják a mosonmagyaróváriak a megemlékezéseket.

Említettük, hogy 1995. február 5-én megszűnt az eljárás Dudás István ellen. A katonai főügyészség azonban nem fogadta el ezt a döntést, s a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a főügyészség indítványára hatályon kívül helyezi azt, és új határozathozatalra kötelezi a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság katonai tanácsát.

A tanács 1998 februárjában kapja meg az anyagot. Takács István, a Mosonmagyaróvári ‘56-os Egyesület elnöke levélben érdeklődik az ügyészségnél és a bíróságnál is a lassú ügymenetet firtatva. Azt a választ kapta, hogy katonai szakértőt rendeltek ki, akinek hatalmas anyagot kellett átnéznie, hogy egyértelműen megállapítható legyen, hogy háborús bűntettről van-e szó.

Az ügyben fordulat 1999 júniusában történt, amikor a Legfelsőbb Bíróság Felülvizsgálati Tanácsa olyan határozatot hozott, hogy az 1956. október 23-a és november 4-e közötti sortüzek háborús bűntettnek minősülnek. Innét kezdve nincsen elévülés. 1999. szeptember 14-én elkezdődött a Dudás-per.

2001. június 19-én hirdetett ítleletet a Habony János vezette katonai bíróság. A legfontosabb mondat az ítélet első mondata volt: Dudás István bűnös, emberiség ellen, több emberen elkövetett bűntettben.” Büntetésül három év fegyházbüntetést szabott ki a tanács, ezt azonban nem kell leülnie Dudásnak, egy 1993-ban hozott közkegyelmi rendelet szerint. Az ítélet folyamán elhangzott, hogy nem bizonyítható az, hogy Dudás István adta volna ki a tűzparancsot, de mint parancsnok, nem tett meg mindent a sortűz elhárításáért.

Az ítélet ellen mindenki fellebezett. Dudás István felentésért, az ügyész három nap gondolkodás után súlyosbításért.

Dr. Zétényi Zsolt, a sértettek jogi képviselő szerint a rendszerváltáskor született közkegyelmi törvényt nem azért találták ki, hogy tömeggyilkosokat mosdassanak tisztára. Szerinte feltűnő, hogy pontosan annyi időt szabtak ki, amennyi ennek felső határa.

2002. június 28-án Dudás István meghalt. A sortűzper kapcsán feltett kérdésekre, úgy tűnik, már senki nem adhat választ.

 

 

 

Böröndi Lajos

 

 

Hivatkozások

1. Bécsi Napló, 2001. 4. sz.

2. Dudás István (Abádszalók, 1924. aug. 20. – Kiskunhalas, 2002. jún. 28.): határőr ezredes. Bp.-en rendőrtiszt-helyettesi iskolát végzett, ezután 1950-ben Kiskunhalasra került. 1952-ben tiszti iskolán, majd Moszkvában parancsnokképző iskolán folytatta tanulmányait, ezután Mosonmagyaróvárra helyezték, ahol a határőr laktanya parancsnoka lett. 1956. október 26-án délelőtt mintegy 1000-1500 főnyi békés tömeg tüntetett a laktanya előtt, akikre golyószóróból, géppuskából és kézifegyverekből két sorozatot lőttek ki és kézgránátokat hajítottak közéjük. Különböző források szerint 50–104–126 fő volt a halálos áldozatok száma, s 78–200 a sebesülteké. Dudás százados a vérengzést követően Rajkánál elhagyta az országot. 1957 márciusában szűnt meg a felfüggesztése, ekkor Orosházára, majd 1960 októberében Kiskunhalasra helyezték, ahol 1965-től a határőrség kerületi parancsnoka lett. 1979. aug. 30-án alezredesi rangban innen ment nyugdíjba. Először 1989-ben indított vizsgálatot Dudás ellen a határőrség országos parancsnoka, amelynek eredményét a kiskunhalasi pártbizottság ülésén ismertették. Dudás erre nem ment el. 1992-ben a Győri Katonai Ügyészség arra hivatkozva tagadta meg a nyomozást ellene, hogy az emberölés bűntette 15 év után elévül. Ezt a határozatot a Legfelsőbb Bíróság az Alkotmánybíróság állásfoglalása nyomán megsemmisítette arra hivatkozva, hogy az emberiség elleni bűncselekmény nem évül el. 1994-ben hallgatták ki először gyanúsítottként Dudás Istvánt, s a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozása után 1994. nov. 2-ára készült el a vádirat, amelynek alapján a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa kezdte tárgyalni az ügyet. 1995 februárjában a bíróság bizonyítottság hiányában megszüntető határozatot hozott, amelyet 1996 decemberében a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezett, és a Győri Katonai Ügyészséget új eljárásra, pótnyomozásra utasította. A Győr – Moson – Sopron Megyei Bíróság Katonai Tanácsa 1999. szeptember 9-én kezdte meg a sortűz-pert Budapesten a Fővárosi Bíróság épületében. 2001 júniusában a katonai bíróság kimondta, hogy Dudás nem szervezte meg megfelelően a laktanya védelmét és nem győződött meg a tömeg szándékáról. Ez vezetett az ötven halálos áldozatot és kétszáznál több sebesültet követelő sortűzre, amelyért Dudást emberiség elleni bűntett vádjával első fokon 3 évi fegyházra és 5 év közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság. A büntetés végrehajtását azonban az 1993. évi közkegyelem kizárta, így a katonai ügyész súlyosbításért fellebbezett. A hét évig tartó eljárásban 80 tárgyalási napon 475 személyt hallgattak meg (a perirat 20 ezer oldal szöveget, 55 órányi filmfelvételt és 3 órányi hanganyagot tartalmazott), Dudás és társai azonban mindvégig tagadták bűnösségüket. Mivel Dudás az eljárás vége előtt meghalt, végül nem született jogerős ítélet a sortűz-perben, s a vádlottak közreműködése hiányában a teljes igazságra sem derült fény.

F.: K. 1999. 09. 15. 1., 5. p.; K. 1999. 10. 13. 5. p.; K. 1999. 10. 14. 5. p.; K. 1999. 10. 20. 1-2. p.; K. 1999. 10. 21. 5. p.; 1999. 10. 22. Ünnepi melléklet IV-V. p.; K. 2000. 09. 07. 1., 8., p.; K. 2000. 11. 09. 1., 7. p.; K. 2001. 06. 06. 1., 3. p.; K. 2001. 06. 13. 1., 7. p.; K. 2001. 06. 20. 1., 3. p.; K. 2002. 06. 28. 1., 7. p.; Varga-Sabján Gyula kiskunhalasi könyvtárigazgató adatai. (Moson Megyei Életrajzi Lexikon, Mosonmagyaróvár, 2006.)

 

3. A sortűz túlélőivel, sebesültjeivel az elmúlt évtizedben több interjú is készült. A sortűz óta eltelt hosszú idő az emlékezetet is megviselte, mint ahogyan a lassú “igazságtétel” is. Írásunkban az egyezőségekre igyekszünk alapozni.

4. Böröndi Lajos: Mi nem vagyunk bosszúállók. Beszélgetés Takács Istvánnal. = Bécsi Napló, 2000. 1-2. sz.

5. Kisalföld, 2006. szeptember 9.

6. Részlet Musitz László II. éves hallgató (szárm: tisztviselő taneredmény: közepes) fegyelmi vizsgálatának jegyzőkönyvéből

“Vád: egyik legaktívabb résztvevője volt az ellenforradalomi eseményeknek. Uszított a kommunisták ellen. Több alkalommal járt kinn Ausztriában. Részt vett a határőrség lefegyverzésében és onnan fegyvereket is szerzett. Részt vett a letartóztatásokban is. 1956. október 26-i tüntetés során ő volt az, aki egy autóbusz tetejéről ellenforradalmi követeléseket olvasott fel a tömegnek.

Musitz László válasza a váddal kapcsolatban.

Szabó Gergely főhadnagy mellé volt beosztva. ... A parancsot mindig közvetlen Szabó főhadnagytól kapta. Úgy nézett ki, mintha ő Szabó Gergely főhadnagy szárnysegéde lett volna. Nem uszított kommunisták ellen, Bokor Gyuláról is szépen kérte el a kulcsot aztán bezárták a személyzeti szobát és a kulcsot Szabó Gergely főhadnagynak adta át.

Parancsra tartóztatták le K. Papp Józsefet. (Ez az első letartóztatás volt.) Nem volt kint egyszer sem Ausztriában. 1945-ben kint volt, akkor igen keserves tapasztalatokat szerzett. 26-án délelőtt volt csak kint a laktanyánál a lefegyverzéskor nem vett részt. Valaki a tömeg közül adta neki a pontokat, hogy a budapesti egyetemisták ezért harcolnak. Ő ezt olvasta fel, a tömeg még ezzel a követeléssel sem volt megelégedve.

A felolvasás után ment el a laktanya felé a felvonuló tömeggel.”

A fegyelmi bizottság Musitz Lászlót javasolta kizárni az ország összes egyeteméről és főiskolájáról. A rendkívüli fegyelmi bizottság a javaslatot 6:1 arányban támogatta. (A jegyzőkönyv jelen kötetben olvasható!)

7. Böröndi Lajos: Mi nem vagyunk bosszúállók. Beszélgetés Takács Istvánnal. = Bécsi Napló, 2000. 1-2. sz.

 

 

 

8. Ítélet ... (Lásd e kötet második dokumentumát!)

9 Ítélet ... (Lásd e kötet második dokumentumát!)

10 Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 270. számú interjú, készült 1989-ben.

11 Egy orvos visszaemlékezése az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűzre. = Mosonvármegye, 2006. 7. sz.

12 Gulyás Lajos (Kisújfalu, 1918. febr. 4. – Győr, 1957. dec. 31.): református lelkész, országgyűlési képviselő. Középiskolai tanulmányait Érsekújváron végezte. 1937 szeptemberétől Losoncon, az ottani főiskolán kezdte teológiai tanulmányait, melyeket 1939-től Pápán folytatott. 1942-ben kezdte lelkészi tevékenységét Felsőgelléren. 1942-1948 között Balatonszepezden teljesített szolgálatot. Itt kapcsolódott be a politikai életbe. 1944 novemberében a nyilasok antifasiszta beállítottsága miatt letartóztatták. 1947-ben, a kisgazdapárt színeiben országgyűlési pótképviselőnek választották. Választási beszédeiben hitet tett a polgári demokrácia, a magántulajdon és a keresztyén valláserkölcs mellett. A romló politikai viszonyok, a kisgazdapárt feldarabolása miatt 1948. júl. 26-án lemondott országgyűlési képviselői megbízatásáról. 1948. máj. 15-én Levélre helyezték, a felvidéki és erdélyi telepesekből álló református gyülekezet lelki gondozására. Később további három településen: Mosonszolnokon, Rajkán és Hegyeshalomban is ő látta el a lelkészi teendőket. 1956. okt. 26-án Levélen értesült a mosonmagyaróvári tragédiáról. Azonnal a városba sietett, hogy kísérletet tegyen az önbíráskodás megállítására, a rend helyreállítására. Október végén többször tárgyalt a hegyeshalmi és a rajkai határőrsök vezetőivel a vöröskeresztes gyógyszerszállítmányok áthaladása érdekében. 1956. nov. 3-án beválasztották a járási nemzeti tanácsba. 1957. febr. 5-én letartóztatták. Első fokon, szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával, 1957. jún. 10-én halálra ítélték. Másodfokon szervezkedés vezetése és – gyilkosság helyett– hűtlenség vádjával halálra ítélték. Az ítéletet 1957. dec. 31-én végrehajtották. Földi maradványait 1990 tavaszán tárták fel a sopronkőhidai rabtemetőben. 1991. máj. 11-én helyezték örök nyugalomra a levéli temetőben. Emlékét a levéli parókián emléktábla és dombormű őrzi. = Moson Megyei Életrajzi Lexikon, Mosonmagyaróvár, 1996. 71. l.

13 Ítélet ... (Lásd e kötet második dokumentumát!)

14 Feltérképezés... (Lásd e kötet harmadik dokumentumát!)

15Lugosi Géza, szül: Halászi, 1919. jul. 22. anyja: Mátyás Ágnes, technikus szakképzettségű, jelenleg művezető, Móvári Mezőgazd. Gépjavító Váll. Alkalmazottja, pk.-li, Móvár, Csaba u.27. szám alatti lakos. Munkás származásu, 1945-ig a városházánál volt alkalmazásban mint dijnok. 1956-ig tagja volt az MDP.-nak, a városi tanács igazgatási osztályának volt vezetője. Jobb.old. beállitottságu egyén, elnöki tisztségében teljesen kiszolgálta az ellenforradalmat. A kommunista és szovjet ellenes határozatokkal egyet értett, a nyugati emigráció tagjait és bünözőket támogatta, azoknak igazolásokat adott ki 1957-ben 14 napig a Móvári rendőrkapitányság letartóztatásában volt, azonban szabadlábra kellett helyezni, mert több volt funkcionárius olyan vallomást tett, hogy a Párt és a szervek kérésére vállalta az elnöki tisztséget. Jelenleg politikai tevékenységet nem fejt ki.” = Dokumentumok

16M. Kiss Sándor: Tényállás. Három tételben a mosonmagyaróvári sortűzről. = Vigília, 1996. 10. sz.

 

 

 

17 Böröndi Lajos: Tihanyival egy cellában - tévedésből. Kisalföld, 2005. október 22.

18 Ítélet ... (Lásd e kötet második dokumentumát!)

19 Az ítélet teljes terjedelmében jelen kötetben olvasható.

 

20 M. Kiss Sándor: Tényállás. Három tételben a mosonmagyaróvári sortűzről. = Vigília, 1996. 10. sz.

21 A Feltérképezést teljes terjedelmében jelen kötet közli.

 

22 Bécsi Napló, 2005. november-december

23 M. Kiss Sándor

24 Az is csak informálisan tudható, hogy Kis János közvetítette az ítélet szövegét a laphoz. Azt, hogy milyen módon juthatott hozzá, már inkább az ellenzék történetéhez tartozónak véljük.

25 Dudás István volt laktanyaparancsnok ekkor Kiskunhalason élt.

26 In memoriam Mosonmagyaróvár 1956. október 26. Kiadja a Városi Művelődési Központ és az MDF helyi szervezete Mosonmagyaróvár, 1989

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ekominuedmex - This oils intercourse wagging rearrangement patchy.

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Online <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">23</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

Gary Szabo - Mr.

Üdvözlet és köszönöm ezt a cikket, amit most felfedezett ma. Édesapám Szabó Gergely ismertetett 6. lábjegyzetben.

Van Musitz László talán még mindig él? Hálás lennék, hogy jobban megismerjék ezt a szomorú eseményt. Apám nem mondja meg, mennyi a halála előtt. Még egyszer köszönöm.

 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 335818
Hónap: 2410
Nap: 52