Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


külső és belső viharnak kitéve… (Mészely József írása Böröndi új kötetéről)

… külső és belső viharnak kitéve…

 

Öröm kézbe venni, ízlelgetni egy-egy poémára többször is visszatérve és végigolvasni Böröndi Lajos legújabb, sorban a tizedik önálló verseskötetét.

          Az ízléses küllemű kötet már Koppány Attila borítóképeivel ráhangolódásra késztető. A kötetcím: A páva szeme is figyelemfelkelő. Ha csak a hasonló című kötetzáró verset választjuk töprengéseink támpontjául, könnyen ráérezhetünk , hogy valóságos és jelképes értelmet sugároz. Annak ellenére, hogy az említett versben kesernyés ízű a költő önjellemzése, mely szerint ő „megdermedt vágy és indulat”, a szenvtelen hiúság madarának a külvilággal kapcsolatot teremtő érzékszerve, mely „ téged néz de te látsz vele/ mert a páva is te vagy” áttételesen eszünkbe juttatja a világ spirituális megismerésének fontosságát, az örök emberi kíváncsiságot, az értelmet gyöngyöző gyötrelmet, vívódást, a szolgálat szabta felelősség teremtő lázát, az újjászületés reményét, még akkor is, ha a reményünk ma „ lekapcsolt lámpa”.

          E kötetbe szerkesztett 53 vers, - melyeket nem csoportosított ciklusokba a költő- mindegyike egy-egy mozzanatot villant fel a költő léthelyzetéből. Megidéz mindent, amit emlékezésre érdemesít. Nagy ívű poémákba fogalmazta hovatartozását, magyarságát, az anyanyelv megtartó erejébe vetett bizalmát, léleképítő utazásainak élményeit, boldogságeszményét, a gyermeki ártatlanságot óvó szerelmet, a páros létben meglelt biztonság hitét, melynek percei úgy fénylenek, mint „napsütötte rétek” , az egészet kifejező zenét, az alig volt forradalmainkat , melyek „ szemfödőként” varasodnak ránk, „ eltolvajolt” életünket, a kétségbeesés gyönyörűségét, mely „ elvezet a halálig”, a nagy elődök és kortársak tiszteletét, a spirituális mélységek titkait, életünk megválaszolatlan miértjeit…, s mindezt fölösleges sallangok és öncélú szószaporítások nélkül.

A felsoroltakból is kitetszhet, hogy Böröndi nem lett hűtlen előző köteteiből ismert témáihoz, nem lankadt töprengeni mély filozófiai és történelmi tanulságok figyelembevételével a maga és emberi közössége gondjain. Verseivel távlatokat kutatva néz szembe olvasóival, azt keresve és fölmutatva, ami még felemelő, és azért zokogva, ami elveszíthető vagy már hiány végleg. Úgy tűnik, mintha az egész kötet egy „külső és belső viharnak”kitett alkotó összefüggő ars poétikájával lepné meg olvasóját, melyeknek expresszíven tördelt, többségükben központozást nélkülöző poéma- darabjait az emlékező, kimérten áradó vallomásosság ránt tiszta kontúrú egységbe.

       A kívülről megtapasztalt világ olykor dermesztő huzatú eseményinek egyéni továbbgondolása és a lélek szavakba bűvölt belső viharainak impressziókba, aforisztikus meglátásokba, egymást erősítő költői képekbe való fogalmazásával Böröndi eléri, hogy egy hűs józanságú szuverén költői világ tanúi lehessünk. De látásmódja és érzékenysége miatt is a legjobb kortárs alkotóink közé sorolható.

A jól ki- és átgondolt témát egységesen vezeti végig a versen, érthetővé erősítve az utalásokat, sejtéseket, úgy hogy a szándékosan nyitva hagyott gondolatok is életszerűen vibrálnak. Váratlan, meglepetésszerű képzettársításai, természeti metaforái, hasonlatai, lebegő líraisága tetten érhető minden versében.       Tárgyiasítva, a külső világ képeibe öltöztetve juttatja kifejezésre érzéseit, érzelmeit. Böröndinél a tárgyak mágikus erőt, mágikus aurát kapnak. Átképzeléses megjelenítéssel eléri, hogy életszerűen hasson az emberi létezés nyomasztó légköre, keserve…

               Verseiből olyan freskószerű, élethű képek tarkállanak elénk, amelyek híven idézik emlékezetünkbe a múlt és a közelmúlt megszenvedett rémségeit, az emelkedésvágy bizarrságait, a katarktikus vezeklésre alkalmatlan hatalmi erőszak öngerjesztő gyönyörét, a mentális pusztulást előidézők és fenntartók érdekiségét. A szerző javára írható a kulturális sokszínűség bátor és könnyed kezelése, merész gondolatfutamaival a sokirányúságot is egységes hangulatú holdudvarba tudja terelni anélkül, hogy majmolná az öncélú léha kordivatot.

        Böröndi Lajos a jelent jövőteremtő küzdelemként szemléli. Sejteti, hogy az ember igazi értékei csak közösségben, a közösségben vállalt küzdelemben teljesednek ki.

     A kötet anyagának tetemes hányadát képezik a műveltségélményből ihletődő, a jeles elődökhöz vagy kortársakhoz kapcsolódó hommage-versek. Ezekben az évfordulókra, ünnepi alkalmakra szánt alkotásokban : Mikes Kelemen, Tóth Árpád, Csajkovszkij, Szmetana, Cseh Tamás, Koppány Attila, Farkas István (Lupus atya),Sarkady Sándor,- de ide sorolnám az önfelköszöntőt is !- a választott előd vagy kortárs nevében megszólaló, vagy szellemük előtt tisztelgő versekben van hatványozottan jelen a költő, mert az alkalom, hogy róluk szólhasson nemhogy gúzsba kötötte volna mondanivalóját, hanem ellenkezőleg, szárnyalóbbá, emelkedetté hevítette hangját. Ezekben a versekben biztonsággal találja meg a távolságtartás és az azonosulás arányát, sikeresen ruházva fel szimbolikus tartalmakkal a nagy elődök, kortársak mértékszabó, szerepvállaló magatartását. Anélkül tud azonosulni velük, hogy feloldódna , vagy pátoszossá silányulna saját hangja, egyénisége. Tisztelgő emlékezéseiben ott érezzük a költő belső izzását, szenvedélyes indulatait, de legszemélyesebb vallomásait is. Úgy érzem, ez teszi nagyon rokonszenvessé Böröndi Lajos költészetét.

       Szinte mindegyik hommage- versről illene részletesebben szólni, idézni, de tér híján csak a Mikes imája című poémából idéznék:

 „ Kín az emlék. Nem azért, mert soha nem látom már

hazai madarak röptét, hanem

mert nem tudom még megélni a dolgok

lényegét, megérteni s elfogadni a sors kegyelmét.

Mit néha –önkínzón- büntetésnek vélek.

Pedig tettem a dolgomat, gondoltam, mit a

 föntiek rám kimértek.

Szolgáltam. Boldog voltam, ha erre minden

Lélegzetvételben nem is képes.

 

Voltam eszköz az ő kezében, erre gondoltam én,

a néha álmában vétkező.

A szolga, akinek vágya, kedve, mint

a hullámzó tenger meglappad, s magasra nő. „

 

A hontalanságra kényszerült Mikes kapcsán a szülőföldhöz való olthatatlan ragaszkodást, a honszerelmet a költő úgy fogalmazta zsoltáros szárnyalású fohásszá, hogy érezhetjük ahogy a mába beköltözik a múlttá vált idő a maga esendőségével, határtalanná s végtelenné táguló emlékeivel, érzésnyalábaival, sóvárgásaival.

       Böröndi Lajos alanyira hangolt, személyes élményekből építkező költészete közösségi érdekű, sajátos színfoltja kortárs irodalmunknak E kötet verseinek elolvasása a verset szerető és értő olvasót maradandó élményben részesíti, hiszen együttgondolkodást és kreatív attitűdöt kíván meg.

Úgy érzem A páva szeme az önmagunkra való rápillantás tiszta és konokul szigorú könyve, melyet nagyon tanulságosnak érzek, olyan hőfokú irodalmi alkotásnak, mely olvasása közben fokozni tudja az olvasói figyelmet, érzékenységet és erősíti bennünk, olvasókban is a szolgálat szabta felelősségtudatot.

 

                                                                           Mészely József

 

Böröndi Lajos: A páva szeme, kiadta a :Sodalitas- Az Ausztriai Magyar Szervezetek Központi Szövetsége, 2010, Bécs

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Március / 2021 >>


Statisztika

Online: 6
Összes: 405095
Hónap: 4942
Nap: 213