Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Belpolitikai patthelyzet Magyarországon

Belpolitikai patthelyzet Magyarországon

(Munkatársunktól) Alig húsz évvel a rendszerváltás után Magyarország ismét válságban van, s akik ide juttatták, nem hajlandók levonni a konzekvenciákat.

Pedig a márciusi népszavazás tálcán kínálta a megoldást, s egy ideig úgy látszott, végre megkezdődhet a társadalom zöme által sürgetett megtisztulás. Ám azóta a magyar belpolitika visszasüllyedt a mocsárba. A baloldali-liberális koalíció – a szakmai és társadalmi tiltakozás ellenére, érdemi egyeztetés nélkül – február 11-én elfogadta az egészségbiztosítási törvényt. Egy hónappal később, március 9-én a választópolgárok csattanós választ adtak: a konzervatív ellenzéki Fidesz-KDNP kezdeményezte népszavazáson több mint 50 százalékos részvétel mellett 3 millió 300 ezren mondtak nemet a koalíció által bevezetett vizitdíjra, kórházi napidíjra és a bevezetni tervezett egyetemi tandíjra, s utasították el általában az egészségügy és az oktatás piacosítását. A pofon egy ideig hatott: a kormányfő menesztette a szakma és a társadalom számára egyaránt elfogadhatatlan SZDSZ-es egészségügyi miniszterasszonyt, konszenzusra törekvő utódot nevezve ki helyébe, az Országgyűlés pedig május 26-án visszavonta a liberálisok által erőltetett egészségbiztosítási törvényt. Ennek nyomán a sértett SZDSZ távozott a koalícióból, s kisebbségi kormányzás vette kezdetét.

A nyári politikai uborkaszezon a feszült várakozás jegyében telt: visszatalál-e az SZDSZ régi, rendszerváltó önmagához, önálló arculatot öltve igazi ellenzékként viselkedik-e, utat engedve a társadalom akaratnyilvánításának, vagyis az idő előtti választásoknak? Mind Kóka János korábbi pártelnök, mind utóda – a tavalyi elnökválasztáson elkövetett csalások napvilágra kerülése nyomán megismételt, június 7-i elnökválasztás győztese – Fodor Gábor a retorika szintjén legalábbis táplált ilyen reményeket. Némileg lehűtötte ugyan a kedélyeket, hogy az SZDSZ távozása a koalícióból nem járt együtt a különböző cégek, testületek jól fizető igazgatótanácsi és felügyelő bizottsági helyeinek feladásával, ami azokat igazolta, akik úgy vélték: színlelt szakításról van csupán szó, amely a választók megtévesztését, a liberális párt egykori népszerűségének legalább részbeni visszaszerzését szolgálja.

Az őszi politikai szezon kezdetével Fodor nagy lendülettel vetette bele magát a politikai küzdelembe, ultimátumot intézve a volt koalíciós társhoz: álljon elő az MSZP megfelelő, végre a gazdasági szereplők által türelmetlenül sürgetett adócsökkentést is tartalmazó programmal, mert ennek híján az SZDSZ nem lát más lehetőséget, mint egy szakértői kormány felállítását. Ha pedig ez sem képes kiragadni a gazdaság szekerét a kátyúból, jöjjenek az előre hozott választások (a menetrend szerinti parlamenti választások 2010 tavaszán lennének esedékesek). Ám ez valójában nem áll sem az MSZP, sem az SZDSZ érdekében. Ha most rendeznék ugyanis a választásokat, a felmérések szerint az MSZP súlyos vereséget szenvedne, az SZDSZ valószínűleg be se kerülne a parlamentbe, a Fidesz pedig nagyarányú győzelmet aratna.

Az SZDSZ korifeusai abban reménykednek, hogy amolyan álellenzéki szerepben a következő választásokig annyira meg tudnak erősödni, hogy legalább a parlamenti küszöböt átléphetik. Ily módon mindkét párt időhúzásra játszik („ki időt nyer, életet nyer”). A miniszterelnök, engedve az SZDSZ követelésének, készített is egy Megegyezés című cselekvési programot, mely fizetett hirdetésként, részben közpénzből finanszírozva jelent meg a kormányhoz közeli baloldali napilapban, ám az MSZP-n kívül minden parlamenti párt részéről teljes elutasításban részesült. Fodor és más SZDSZ-es vezetők rendkívül élesen bírálták a miniszterelnököt, és kijelentették: ezek után már csak a szakértői kormányról hajlandók egyeztetni, melynek vezetője nem lehet a hitelét vesztett Gyurcsány Ferenc. Az SZDSZ-szel versengő másik egykori rendszerváltó párt, a felmérések szerint az 5%-os parlamenti küszöb környékén egyensúlyozó MDF javaslatot nyújtott be a Parlament feloszlatására. Az elsietett kezdeményezésnek két célja lehetett: megelőzni a Fideszt ezzel a lépéssel, és színvallásra kényszeríteni a rivális SZDSZ-t. Utóbbi persze a Parlament önfeloszlatása ellen voksolt, s nem támogatta a kezdeményezést néhány független képviselő sem, így az elbukott a szavazáson.

A Fidesz, noha a végeredmény nem volt kétséges, igent mondott a javaslatra, majd bejelentette: amennyiben a parlament a törvényes határidőig, november 15-ig nem fogadná el a büdzsét, ismét benyújtja feloszlatására vonatkozó indítványt. Csakhogy közben az SZDSZ 180 fokos fordulatot vett. Sutba vágta az éles Gyurcsány-ellenes retorikát, félretette a szakértői kormány homályos elképzelését, és egyeztetni kezdett a miniszterelnök cselekvési programjáról a volt koalíciós társsal. Igaz, Fodor Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is leült tárgyalni, de kiderült, a két párt álláspontja továbbra is gyökeresen eltér egymástól. Az SZDSZ elveti a választások előre hozatalát, amit a Fidesz kitartóan követel. Csupán abban tudtak megegyezni, hogy a cselekvési programról parlamenti szavazást kell tartani (amit a kormányfő - kudarctól tartva - mindenáron igyekszik elkerülni), és törvényt kell alkotni a költségvetési hiány plafonjáról, mely kötelező lenne a mindenkori kormányok számára.

A megoldás kulcsa az SZDSZ kezében van.

A liberális párt a jelek szerint eljátssza azt a történelmi lehetőséget, hogy a mérleg nyelveként kikényszerítse a Parlament feloszlatását, az előre hozott választásokat, s vele Gyurcsány távozását, ami az új kezdet elengedhetetlen feltétele. Az is megeshet, hogy végül mégiscsak megszavazza a költségvetést, vagy távolmaradásával (mindez az MDF-re is vonatkozik) segíti túléléshez a kormányt. Az MSZP-nek azonban az SZDSZ nélkül is csak néhány szavazatra van szüksége a büdzsé elfogadásához, s hírek szerint a háttérben már meg is kezdődött egyes képviselők „megdolgozása”.

A kisebbségi kormány tehetetlenkedése közben az ország tovább csúszik lefelé a lejtőn, s ezt megtetézi a globális pénzügyi válság fenyegető réme is. A sokadik programjával előálló kormányfőnek (aki, akár az ismert zenebohóc újabb és újabb zeneszerszámot, bármikor képes újabb programot előhúzni a kabátujjából) a hatalom megtartása érdekében minden lehetséges eszközt megragad. Ide tartozik a társadalom megosztása, bal- és jobboldali emberek, társadalmi csoportok, romák és nem romák egymásnak ugrasztása, politikai feszültség gerjesztése és ébrentartása, a titkosszolgálatok politikai célokra történő felhasználása, a demokrácia írott és íratlan szabályainak gyakori semmibe vétele, a gyülekezési szabadság korlátozása, rendőri erőszak bevetése, az emberek egzisztenciális félelemben tartása. Folyamatos a nemzeti érzelmű és vallásos emberek provokálása, az egyházi iskolák diszkriminációja, a nemzeti hagyományok és jelképek kigúnyolása, a nemzetet összetartó kötelékek bomlasztása. Minden társadalmi tiltakozás ellenére a kormány tovább mesterkedik a stratégiai nemzeti vagyon kiárusításán, és nem hagyott fel a „fű alatti privatizációval”, a nemzeti vagyon titokban történő eladásával sem.

Úgy látszik, hogy a politikai osztály, a parlamenti pártok képtelenek megoldani a jelenlegi patthelyzetet, és a társadalomnak hosszan tartó ellenállásra kell felkészülnie. Állandóan résen állva, a provokációknak fel nem ülve, nagy türelemmel és önuralommal, minden lehetséges erőszakmentes eszközzel kell védekeznie saját kormánya ellen, mely mindarra, amit ma tesz, nem kapott felhatalmazást. Mintha versenyfutás kezdődött volna a kormány és a társadalom között a választásokig hátralévő időben. Sikerül-e megakadályozni a további rombolást, vagy a kormány gyűri maga alá a társadalmat? Mindenkinek meg kell értenie, hogy nincs „jobb- és baloldali”, csak egyetlen közös Magyarország, csak egyetlen közös nemzeti vagyon, amelyet elkótyavetyélve a jövendő magyar nemzedékeket semmizzük ki.

A még mindig nem túl erős civil társadalom mutatott fel már bizonyos eredményeket az erőszakmentes önvédelmi harcban. Ilyen az egri Markhot Ferenc Kórház erőszakos privatizációja elleni küzdelem, néhány bezárásra ítélt iskola, kórház, vasúti szárnyvonal megmentése, jogi elégtétel kiküzdése a 2006. október 23-i rendőri leszámolás áldozatai közül többek számára, az Albert házaspár sikeres népszavazási kezdeményezése az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozásáért, vagy újabban a budakalászi polgári körök aláírásgyűjtése az előre hozott választásokért. Mégis úgy látszik, hiába gondolja – mint a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből kitűnik - a választók 59 százaléka úgy, hogy Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania, minden idők egyik legnépszerűtlenebb magyar kormányfője a végsőkig ragaszkodik a hatalomhoz. Máris sikerült elérnie egyik célját, hogy ő legyen a rendszerváltás óta leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnök, megdöntve Horn Gyula rekordját.

A figyelmeztető jelek sokasodnak. A szomszéd országok sorra húznak el mellettünk. Szlovéniában már bevezették, Szlovákiában jövőre vezetik be az eurót. Romániában gazdasági fellendülés van, magyar munkavállalók járnak át dolgozni, és Erdélyből évekkel ezelőtt az anyaországba áttelepült magyarok költöznek vissza szülőföldjükre. A frissen közzétett korrupciós világranglistán Magyarország tavalyhoz képest nyolc helyet, a 39. helyről a 47-re csúszott vissza, ami konkrét gazdasági veszteséget okoz. A patthelyzetet mielőbb fel kell oldani, mert – mint még Széchenyi figyelmeztetett – „Magyarország percei drágák”. A mostani vergődés az ország határain túl legfeljebb szánalmat kelt, a versenytársakat pedig egyenesen örömmel tölti el. A magyar társadalomnak magának kell megtalálnia a válságból kivezető utat.

Bécsi Napló 2008/5.sz.

 

 
 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 441723
Hónap: 2167
Nap: 65